1940-ben Tunézia fővárosától, Tunisztól 8 km-re a sivatagi terepen megkezdődött a nemzetközi repülőtér építése. A hivatalos neve Kartágó lett, de a turisták között Tunis-el Aouina néven lett ismert.
Történelem
A repülőtér története egészen 1920-ig nyúlik vissza. Ekkor ugyanis a mai repülőtér helyén még tó volt, amely a hidroplánok leszállóhelyeként szolgált. 1938-ban már évente 5 800 embert szállított Franciaország és Tunézia között. 1944-ben a Francia Unió projektet dolgozott ki a repülőtér bővítésére és finanszírozására.
A legfőbb légitársaság az Air France, de sok más kisebb légitársasággal kellett versenyeznie.
1951-ben a repülőtér 56 400 utast bonyolított le, ebből mintegy 33 400-an utaztak az Air France gépeivel.
Manapság a Tuniszi repülőtérről nemcsak Európába, hanem Brazíliába, Indiába és Afrikába is indítanak járatokat.
A mai modernizált épületek 820 hektáron terülnek el és két részre osztódnak-felszálló- és leszállórészlegre. A repülőtér éves forgalma mintegy 6 millió turista. A legnagyobb forgalomra főként a nyári hónapokban, azaz a főszezonban lehet számítani.
